15.000 Ft feletti vásárlás esetén a postaköltség felét elengedjük.

10 hiba, amit algagátlás során elkövethetünk

Az algagátlás fontos feladat a hajózási szezon megkezdése előtt. Azonban mint mindennek, ennek is megvannak a maga szabályai.

Korábbi cikkünkben körbejártuk, hogy miért fontos az algagátlás és elmondtuk, hogy hogyan lehet saját kezűleg, szakszerűen megoldani ezt a problémát. Ebben a cikkünkben folytatjuk a téma boncolgatását és elmondjuk, hogy mi az a 10 legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az algagátlás során.

Algagátlás, csak szakszerűen!

Az algagátlás nemcsak esztétikai szempontból fontos. Ha az algák elszaporodnak a hajón, akkor a súrlódási ellenállás miatt idővel csökkenhet a hajó sebessége, romlik a hajó manőverező képessége, és nő az üzemanyag fogyasztás is.

Ezeket szerencsére elkerülhetjük a rendszeres és megfelelő algagátlással. Azonban az algagátlás nem lesz hatékony és hosszú távú, ha nem jól csináljuk. Mutatjuk, mi az a 10 hiba, amit nem érdemes elkövetni.

1. Rossz előkészítés

Az algagátlásnál nagyon fontos a későbbi élettartam szempontjából a megfelelő felületelőkészítés. Ugyanez igaz a festésnél, az alapozásnál, és minden egyéb felületkezelési eljárás során. Röviden: a tisztítás, csiszolás, por- és zsírtalanítás nagyon fontos a rétegek közti tapadás elősegítése miatt, ezáltal a bevonat élettartamának szempontjából is.

Az előkészítés nagyban befolyásolja az eredményt

2. Nem megfelelő algagátló választása

Erre jó példa amikor önkopóra kemény algagátló kerül vagy fordítva és még a felületkezelés sem megfelelő. Ugyanilyen hiba, ha gyors hajókra kerül olyan algagátló, ami nagy sebességnél sokkal gyorsabban elveszti a rétegvastagságát, ezért az algásodás is gyorsabban kialakul. A jobb algagátló anyagoknál feltüntetik, hogy hány csomóig használhatók. Ezt érdemes komolyan venni és olyan terméket választani, ami megfelel a hajó sebességének.

3. A rendszeres algagátlás elmulasztása

Rossz hír, de igaz: gyorsabban jelennek meg az algák, és nehezebb az utókezelés egy erősen szennyezett hajótesten. Ilyenkor már nem elég a magasnyomású vizes tisztítás, hanem le kell csiszolni, vagy maratni a korábbi rétegeket és ezután kezdődhet az új rétegek felvitele a megfelelő algagátlás érdekében. Ez nemcsak időigényes, hanem költséges mulatság is.

4. Marad a korábbi réteg

A leggyakoribb hibák közé tartozik, hogy nem távolítjuk el a meglévő, de rossz állapotban lévő algagátló réteget. Ezt mindenképp meg kell tenni, hogy az új rétegek megfelelő alapra kerüljenek. Ha ezt kihagyjuk, akkor sokkal gyorsabb lesz az új réteg leválása. Használjon VEMAR LT 900 algaeltávolítót a folyamathoz.

5. Kevés a rétegszám

Ha nem a megfelelő rétegben visszük fel az algagátló anyagot, akkor előbb lekopik az algagátló réteg és gyorsabban megkezdődik az algásodás folyamata. Vannak a hajóknak olyan részei, ahol nagyobb az áramlási sebesség ezért ide célszerű egy plusz réteg algagátlót felvinni. Ilyen például a tőkesúly éle, a hajó eleje, és a kormánylapát is.

6. Nincs megfelelő tapadás a régi és az új algagátló között

Ha korábbi, ismeretlen algagátlót nem távolítunk el vagy nem használunk alapozót az új réteg előtt, akkor az tapadási problémát okozhat. Ez egy dolgot jelent: az új réteg idő előtt le fog válni, így az algának szabad útja lesz.

A tapadás hiányában az algagátló idő előtt lekophat

7. Rosszul számoljuk ki az algagátló mennyiségét

Nem szerencsés, ha a munka közben elfogy az anyag, de az sem, ha sok marad hisz drága termékről van szó. Utóbbi problémát könnyedén tudjuk orvosolni: vigyünk fel még egy réteget a jobban igénybe vett részekre. Az algagátlót nem érdemes eltenni a következő évre, mert jó eséllyel azt már nem tudjuk felhasználni. Bár a VEMAR termékeinek szavatossági ideje 2 év, de ez csak bontatlan dobozban érvényes.

8. Nem keverjük fel az algagátlót

Az algagátló esetében kifejezetten fontos, hogy használat előtt alaposan keverjük fel. A nehezebb alkotóelemek ugyanis a doboz aljára süllyedhetnek, ezért ha nem keverjük homogénre, nem kapunk megfelelő védőréteget és akár tapadási problémák is előfordulhatnak. Az alapos felkeverés minden festékre, alapozóra, lakkra ugyanúgy igaz.

9. Nem megfelelő eszköz

Gyakori hiba, hogy nem megfelelő szerszámot használunk az algagátló felviteléhez: ha nincs profi berendezésünk – szórópisztoly, kompresszor – akkor a két legalkalmasabb eszköz a henger vagy egy széles ecset. Legjobb a finom pórusú szivacshenger vagy plüsshenger. Minden esetben figyeljünk arra, hogy a használt eszközök vegyszerállók legyenek!

A megfelelő eszköz használata kulcsfontosságú

10. Nincs meg a száradási idő

A száradási idő be nem tartásával több probléma is felmerülhet. Jó példa erre, hogy előbb lekopik az algagátló réteg, amit természetesen senki sem szeretne. Ezért fontos, hogy ha több réteget viszünk fel minden réteget hagyjunk megfelelően megszáradni. Ha a felsőbb réteg megszárad, de az alatta lévőt nem hagyjuk kikeményedni, akkor az alsó réteg nem tud megszáradni és később probléma adódhat. Ezért mindig tartsuk be a gyári ajánlásokat és vegyük figyelembe a külső hőmérsékletet, ami a száradást jelentős mértékben befolyásolja.

A legjobb termékek egy helyen

Most, hogy már mindent tudunk a tökéletes és eredményes algagátlásról már csak a megfelelő termékek kiválasztása van hátra. Olyan algagátló anyagot válasszunk, amely megbízható és hatékony. A Totál Lux kínálatában többféle VEMAR algagátló is megtalálható, amelyek költséghatékony és hosszú távú megoldást nyújtanak az alga elleni küzdelemben.

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Fontos szabály: ha a korábbi algagátlót ismerjük és tudjuk, hogy tartalmaz szilikont vagy teflont, akkor a VEMAR algagátló felhordása előtt egy vékony réteg alapozót/közbenső réteget (ALUPRIME 1K alapozó) kell felvinni a hajótest azon részére, ahova az algagátló kerül.

Ha tudjuk, hogy nem tartalmaz teflont vagy szilikont, akkor az ALUPRIME elhagyható. Ha nem tudjuk korábban milyen algagátló volt a hajón, akkor is célszerű egy réteg alapozó, hisz előfordulhat, hogy a régi algagátló tartalmazta ezeket az anyagokat és így elkerülhetjük a későbbi problémákat.

Különböztessük meg a vízvonal alatti és feletti részeket:

  • Belső részeken, utastér, motortér, stb. akár poliészter kittek is használhatóak (lásd autófényezés/kittek kategória). Javasolt az üvegszálas a mélyebb horpadásokra, törésekre.
  • A vízvonal alatti résznél mindig epoxi kittet használjunk, mert ez nem engedi át a vizet. Nagyobb sérüléseknél (akár 2 cm rétegvastagságig) az ULTRAFILL, kisebb (max 3 mm mély sérüléseknél) az UlTRAFINE a legjobb megoldás.

Részletesebb információk a weboldalunkon: Hasznos információk/technikai útmutató VEMAR termékekhez

Nem. A két komponensű termék az ,,A” és ,,B” komponens keveredésével,
kémiai folyamatok hatására keményedik ki. Az egy komponensű termék az
esetek nagy többségében fizikailag szárad, levegő hatására és nem lesz olyan
kemény, mint a két komponensű termékek.

Nem. Bár a termék működőképesnek tűnhet, nagyon nagy a kockázata annak,
hogy nem tartja meg tulajdonságait, nem a leírtaknak megfelelően működik és
nem kívánt hibához, problémához vezet.

Nem. A termék adatlapján feltüntetettől eltérő hígító használata a felhasznált
hígító típusától és mennyiségétől függően problémákat okozhat, akár az
alkalmazás során, akár a végső teljesítményt befolyásolva.

Győződjön meg arról, hogy a termék mindkét összetevőjét a megfelelő keverési
arányban használta. Győződjön meg arról is, hogy az ajánlott rétegvastagságot
alkalmazta, és tájékozódjon a termék adatlapján feltüntetett külső, valamint
felületi hőmérséklettől függő várható száradási időről. Hűvösebb időben
lassabban száradnak a 2 komponensű termékek is.

Semmilyen körülmények között. A 820-as zsírtalanító tönkreteszi azt a terméket,
amellyel összekeveri. A 820-as zsírtalanító kizárólag szerszámok tisztítására és
felületek zsírtalanítására szolgál.

Mindig ajánlott, hogy a kittet valamely kompatibilis alapozóval lealapozott
felületre vigyük fel a jobb korrózióvédelem érdekében.

Az üvegszál erősítésű műanyag (GRP) hajótesteken megjelenő buborékokat fel
kell nyitni és megvizsgálni, hogy tartalmaznak-e valamilyen folyadékot.
Amennyiben valóban szagos, savas folyadékot tartalmaznak, akkor nagyon nagy
a valószínűsége annak, hogy ozmózis jelenséggel állunk szemben, ezért
megfelelő VEMAR termékekkel ezt mindenképp kezelni kell

Tilos bármilyen típusú vegyszert a hagyományos hulladékgyűjtőkbe dobni. Az
ilyen jellegű hulladékok ártalmatlanításával mindig forduljon a helyi
hatóságokhoz, hogy a helyi jogszabályoknak megfelelő útmutatást kapjon.

A termékek közötti kompatibilitás elsősorban a termék kötőanyagától függ,
amely meghatározza a termék általános típusát. Kétkomponensű terméket nem
vigyünk fel egykomponensű termékre. A meglévő festék típusának
meghatározásához 850-es hígítóval hígítópróbát kell végezni. Amennyiben a
meglévő festék a felület intenzív dörzsölése után eltávolítható, akkor nagy
valószínűséggel egykomponensű termékkel van dolga

A hígító használata az olaj és zsír eltávolítására akkor lehetséges, ha a felületet
tiszta ruhával alaposan és többször megtisztítjuk, amíg a szennyeződés teljesen
el nem tűnik. Az ilyen típusú szennyeződések eltávolítása megfelelő tisztítószer
használatával és friss vízzel történő öblítéssel ajánlott. Pl. HB Body 770
antiszilikon, VEMAR 820 zsírtalanító